Megterveztem a következő 60 évemet

Különös érzés ezt leírni közel 63 évesen. Sokan ebben az életkorban már lezárásokról beszélnek, lassításról, visszavonulásról, túlélésről. Én két bő évvel ezelőtt, 60 évesen egészen más döntést hoztam: megterveztem a következő 60 évemet.

Nem azért, mert biztos vagyok abban, hogy 120 évig fogok élni. Azért, mert rájöttem valamire: az ember pontosan úgy kezd el élni, ahogyan a jövőjéről gondolkodik. Ha valaki azt hiszi, hogy már csak néhány "jobb év" van előtte, annak a teste, gondolkodása, energiája és napi döntései ehhez igazodnak. Ha viszont valaki hosszú távra rendezkedik be, teljesen másképp kezd mozogni, enni, dolgozni, tanulni, kapcsolatokat építeni és tervezni.

Hatvanévesen feltettem magamnak egy egyszerű kérdést: hogyan kellene élnem ahhoz, hogy száz év felett is fizikailag aktív, szellemileg friss, hasznos és önálló ember maradjak?

A válasz nem egyetlen motivációs mondat volt. Nem egy csodamódszer. Inkább egy teljes életstratégia.

Rájöttem, hogy a hosszú élet önmagában nem cél. Az igazi cél a magas energiaszinttel, mozgásképességgel, tiszta gondolkodással és belső küldetéssel megélt hosszú élet. Nem szeretnék évtizedeket eltölteni leépülve, gyógyszerekre épített mindennapokkal, elveszített mozgásszabadsággal vagy céltalanságban. Olyan életet akarok, amelyben 80, 90 vagy akár 100 évesen is alkotni, edzeni, tanítani, inspirálni és fejlődni tudok.

Ezért a tervem nem a túlélésről szól. Az építkezésről szól.

Az első döntésem az volt, hogy a testemet nem "koromnak megfelelően", hanem funkcionálisan fogom kezelni. Nem érdekel, mit mondanak az átlagos statisztikák egy hatvan feletti emberről. Az érdekel, mire képes az emberi szervezet akkor, ha következetesen foglalkoznak vele. Erőedzést végzek, fejlesztem az izomtömegemet, az állóképességemet, az egyensúlyomat, a mobilitásomat és az idegrendszeremet. Nem nosztalgiából edzek. A jövőm miatt edzek.

Minden edzés számomra befektetés a következő évtizedekbe.

Az izomtömeg számomra nem esztétikai kérdés. Tartalék. Védelem. Biztonság. Az egyik legerősebb biztosítás az öregedés ellen. Az erő nem luxus 60 felett. Ez túlélési tényező. A mozgásképesség szabadságot jelent. A jó fizikai állapot önállóságot jelent. Ezért az edzés nálam nem hobbi. Életstratégia.

A második nagy döntésem az volt, hogy folyamatosan tanulni fogok. Nem engedem meg magamnak a szellemi leépülést. Új dolgokat tanulok, technológiákat figyelek, új projektekben vállalok részt, olvasok, kutatok, írok, fejlesztem a gondolkodásomat. A legtöbb ember idős korban fokozatosan bezárja a világát. Én tudatosan tágítani akarom.

Megfigyeltem, hogy az öregedés sokszor nem a testben kezdődik: a kíváncsiság elvesztésében.

Amikor valaki már nem akar fejlődni, már nem akar új dolgokat megérteni, amikor csak a múltjáról beszél és nem a jövőjéről, ott valami lassan elkezd leállni belül. Én ezt nem akarom megengedni magamnak. A következő évtizedekben is alkotni szeretnék, programokat építeni, közösséget fejleszteni, írni, tanítani és új projekteket létrehozni.

A harmadik döntésem az volt, hogy megválogatom, milyen környezetben élek. Az ember energiaszintjét nemcsak az étel és az edzés formálja, hanem az emberek is, akikkel körülveszi magát. Tudatosan keresem azokat, akik fejlődni akarnak, akiknek van küldetésük, akik nem kifogásokat gyártanak, hanem építkeznek. A negatív közeg lassan szívja le az életenergiát. A jó közösség viszont éveket adhat az ember életéhez.

A negyedik döntésem az volt, hogy egyszerűsítem az életemet. A hosszú távú energiaszint egyik titka az, hogy az ne pazaroljuk el önmagunkat felesleges harcokra, drámákra és szétszórtságra. Ma már sokkal tudatosabban bánok az időmmel. Nem akarok mindennek és mindenkinek megfelelni. Inkább arra koncentrálok, ami valóban értékes, ami épít és előrevisz.

A tervem része az is, hogy megőrzöm a belső tüzet. Egy idősebb ember nemcsak fizikailag fáradhat el, lelkileg is. Ezért fontos számomra a küldetés. A cél. Az, hogy reggel legyen miért felkelni. Hogy legyen értelme annak, amit csinálok. Az aktivitás fiatalon tart. A hasznosság érzése életenergiát ad.

Nem hiszek abban, hogy egy bizonyos kor után "hátra kellene lépnem az életből". Inkább abban hiszek, hogy az évtizedek alatt felépített tapasztalatnak, fegyelemnek és bölcsességnek ekkor kezdődik az igazi értéke.

A következő 60 évem terve tehát nem egy álomlista. Nem vágyakozás. Egy napi rendszer.

Minden egyes nap vagy közelebb visz ehhez az élethez, vagy távolabb tőle.

Ezért figyelek arra, hogyan, mennyit alszom. Mit eszem. Hogyan edzek. Mit olvasok. Kik vesznek körül. Min gondolkodom. Milyen szavakat használok. Milyen jövőt képzelek el magamnak.

Mert végül: nem egyik napról a másikra öregszünk meg. És nem egyik napról a másikra építünk erős, hosszú életet sem.

A jövő valójában a mai szokásainkban készül.

Eldöntöttem: a következő 60 évemet nem a véletlenre bízom.

Egy másik, a témához kapcsolódó írásom: